Elmentünk egy versenyre, ahol megismertünk egy lányt, aki 18 évesen a Swift CUP bajnokságban az összetett első helyért van versenyben.
18 évesen! Hamarabb verenyzett, minthogy jogosítványa lett volna.
Mindent a szülei teremtenek elő a versenyzéshez, pedig nem gazdagok. Sőt.. egy teljesen átlagos család, ahol kiderült, hogy a lányuk tehetséges. Így aztán anyuka és apuka, a család, rokonok, barátok mögé álltak, támogatókat szereztek, és megteremtették Eszternek a lehetőséget, hogy versenyezhessen.
Egyedüli nő a mezőnyben. Ez az első év, hogy az egész szezon összes futamán el tudott indulni, mert eddig még egyik évben sem sikerült összeszedni rá a pénzt, most előszőr sikerüt, és ott is van az élmezőnyben és a bajnoki címért van versenyben!
Hihetetlen mire képes, és borzasztó, hogy egy ilyen tehetség milyen nehezen tud eredményt elérni, hiszen csak a foci a menő sport, csak az kap támogatást, ez nem az az ország, ahol egy tehetséges sortoló megkap mindent, hogy világhírű legyen.. sajnos csak a foci számít, akkor is, ha tizedannyi eredményt nem érnek el, mint ez a fiatal tehetség.
A szezon most vasárnap végetér, a bajnoki cím eldől, de hogy jövőre tudnak-e indulni, azt még nem tudják, mert önerőből a család nem tudja előteremteni a szükséges költségeket. Ha támogatnátok, írjatok rá! Szerintem nagyon megérdemli.